"Ne feledd: amatőrök építették Noé bárkáját,

     profik a Titanikot!"

 

                                 

     Köszönöm, hogy éppen a soraimat olvasod!       Sokáig   nem is volt szándékomban weboldalt készíteni, hiszen kinek a figyelmére lenne érdemes manapság  az, ami nem „döbbenetes, vagy gazdagságot ígérő”. Egy gasztronómiai hasonlattal élve: ha sokáig kényeztettük ízlelőbimbóinkat fergeteges ízkavalkáddal, vigasztaló féldecikkel, hagytuk magunkat becsapni az ízfokozókkal, persze, hogy nem érezzük az egyszerű saláta, paradicsom, vagy az uborka ízét. Ám az életben csak egy dolog biztos, és állandó, maga a változás! Sokan egy-egy szabadon választott, vagy kényszerű „diéta” után érezni képesek a lágyabb, természetesebb ízeket is! Ezért úgy döntöttem, hogy megosztom mindazokkal,   néhány alkotásomat, és írásomat, akik a  sok „osztályon felüli weblapdizájn” vagy, a mindenre kiterjedő hatalmas,és néha feldolgozhatatlan -információ mennyiség mellett, hajlandóak elidőzni eme szerény, amatőr honlapon. Lassan készül, mert másra is időt kell fordítanom. De időnként, ha visszalátogatsz ide, mindig találhatsz valami újat.   Titella

                       

                                       Titella:  Út az egyensúly felé

Tavasz2

 

 

Pasztell papírkép 21 x 29 cm 

                                        

 

 

„Három nehéz dolog van a világon:
Úgy mondani igazat, hogy senkinek ne fájjon...
Úgy mondani kellemest, hogy hízelgés ne legyen...
És úgy érvényesülni, hogy senkit se tapossunk el.   

                                              (Goethe) 

 

                                        

                                                    Szendi   Gábor :    Játszmáink ll

 

 

 

                                                                  Titella:    Egy kis tapintat      

                                                  

       Filantrópia

Pasztell papírkép 29 x 42cm

 

                            

 

 

 

Játszmáink II.Szendi Gábor pszichológus, író

 „Most boldog akarsz lenni, vagy jól akarod érezni magad?

 

Anette hallgatott. Francois elmerült a lány mélytüzű szemében. Csak most döbbent rá, hány elvesztegetett év áll mögötte, miközben itt élt mellette, csak rá várt ez az angyali ártatlanság. Önkéntelenültolult ajkára a szó: szer… Állj! Állj! Na ez az, amiről most nem lesz szó, az álmokról és ábrándokról. Inkább nézzük meg, mit csinálunk a tiszta, mély, őszinte, stb. stb. érzelmek helyett, hogyan játszmázzuk végig életünket.

     Mit szólnál, ha patkány lennél, és gonosz állatpszichológusok ezébe kerülnél. Mondjuk jól kiéheztetnének, aztán mindannyiszor áramütést kapnál, ahányszor csak bekapnál egy falatot? Ugye így lesz az ennivaló egyszerre a vágy és a szorongás tárgya. Na most, ha nem vagy pirulós, képzeld el, hogy továbbra is patkány vagy, marad a kiéheztetés és az áramütés, de most a vágy tárgya legyen egy csinos patkánylány. Megvagy? Ugye elég pocsék dolog. Mindaz, amire vágysz, egyben széles ívben kerülendő is. A pláne az, hogy egy ponton akkor is muszáj engedned a vágynak, ha ugyanakkor szorongsz is tőle. Ez az igazi csapda!
Na most képzeld el, hogy ember vagy! Gyerek, és két ilyen állatpszichológus a Te mamád és a Te papád. A többi marad, a vágyak és az áramütés.
Ha ezt elképzelted, akkor tudd meg, hogy ez nem a képzelet játéka, hanem ez a Te gyerekkorod. Na és mire vágyik egy ilyen gyerek? Egyrészt, hogy megtanulja a vágyak elkerülését, másrészt ő is állatpszichológus szeretne lenni.
Persze felnőni csak idő kérdése, bár valódi Felnőtté válni nem is olyan egyszerű. A vágyakkal más a helyzet, ezek biológiai szükségletek. Az emberi kapcsolatok alapja az intimitás, a szeretet és a biztonságérzet utáni vágy. Nem lehet megszüntetni őket, de jól adagolt áramütésektől megtanuljuk, hogy elkerüljük őket, és pótkielégüléseket keressünk. A szeretetről danoljanak csak a költők, minekünk jó lesz a birtoklás és a függés is, a biztonságot pótolja a hatalomérzés és az alávetettség, az intimitást a negédesség és a szex.

              A hétköznapi játszmázás tudománya

 Az ember felegyenesedett, feltalálta a kőbaltát, majd végül a játszmákat. A játszmák lényegében olyan kis jelenetek, amikkel évezredek óta nap mint nap múlatjuk az időt, elkerüljük szorongásainkat, s rejtett nyereségekre teszünk szert.
A legtöbb szorongás hátterében az áll, hogy önértékelésünk egy eltaposott kis palánta (szüleink jól felismerhető lábnyomával!), amely sosem tudott szárbaszökkenni. Azt gondoljuk, leszámítva a perverzeket és a direkt erre szakosodott szektákat, hogy az ilyen alakok után senki nem vágyik. Csak akkor milyen alapon lesz nekünk kapcsolatunk másokkal? Pl. úgy, hogy tőkét kovácsolhatunk gyengénkből, és a "Hogy én milyen szerencsétlen vagyok" játszmát játszhatjuk reggeltől estig. A sajnálat az egyik legszorosabb kapocs, gondolj az állatvédőkre. Összetörsz egy-két poharat, és többet nem kérnek meg mosogatni. Belesülsz az ünnepi beszédbe, elszúrsz egy határidős munkát és vége a nyaggatásnak. A játszma akkor jó, ha Te látszólag igyekszel. Elsőnek jelentkezel mindenre, csak aztán nem sikerül. A nyereség világos: te se hiszel magadban, ne higgyen más sem! Így békén hagynak, de közben sajnálnak. Persze a játszmához legalább két ember kell. A szóba jöhető partnerek azok, akik segíteni akarnak, vagy akiknek kell valaki, aki náluk is hülyébb. Ezzel lényegében az emberiséget írtuk le dióhéjban.
A csökkent önértékelésre még lehet válasz a "Kiteszem a lelkem", vagy "Én vagyok a kiválasztott". Előbbiben buzgón bizonyítani akarsz (ettől aztán előbb-utóbb kihasználnak), utóbbibanMindenkiről bebizonyítod, hogy ostoba. Ha szerencsétlenséged biztosít állandó elfoglaltságot, akkor játszhatod még az "Igen, de.." játszmát is, ez remek időtöltés. Társaságban felvetsz egy problémát, erre mindenki beindul, jobbnál jobb megoldásokkal állnak elő. A Te feladatod, hogy azt mond: "igen, de ez ezért és ezért nem megy". Ezt mindenki szokta élvezni, telik az idő, és a végén Te megnyugodva állsz föl, hiszen ennyi okos ember ugyanúgy nem tudta megoldani a problémádat, ahogy Te sem. További rokon kedvenc időtöltések még a "Hát nem borzasztó?", "Az semmi, ezt hallgassa meg...", "Hogy pont velem történik mindig ilyen". Mindenki tudja, hogy a világ nem a világok legjobbika, de ilyenkor úgy teszünk, mintha erre e pillanatban jöttünk volna rá.
Ezek az un. szociális játszmák, de az igazán élvezetes játszmák a családokban és közeli emberi kapcsolatokban folynak.

Ma mit játsszunk?

Intimitásra, vagyis teste-lelke megmutatására-használatára az képes, aki nem szorong attól, hogy nem fog tetszeni, hogy nem fog jól működni. A szexuális félelmek részben ebből fakadnak (nem elég nagy, vagy nem elég kicsi), részben meg abból, hogy a gyermekkornak nevezett kemény kiképzés során beléd sulykolják, hogy a szex minden formája tilos, bűnös, veszélyes, egyes buzgó családokban a nagyobb meggyőzés kedvéért még undorító is. Aztán mikor felnősz, egyszer csak tudomásodra jut, hogy mostantól nem tilos, nem bűnös, nem veszélyes és nem undorító. Mintha gyerekkorodban megtanultad volna, hogy élő, tekergő gilisztákat még megfogni is gusztustalan, aztán egy fordulattal mostantól ezt kell reggelizzed. Sokaknak nehézkes, vagy nem megy az átállás, így aztán a szex kerülendő megpróbáltatás, amit persze még rosszabb volna beismerni. A játszmák arra jók, hogy "úgy alakuljanak a dolgok", ahogy mi szeretnénk, de ezért ne lehessen minket hibáztatni.

Az egyik brilliánsan egyszerű, mégis sok célra használható módszer a "Zokni-játszma".

A férj gyanútlanul, immáron tizenkétezredszer, levetett zokniját a fotel alá rúgja. Felesége immáron tizenkétezredszer döbbenten fedezi fel, és felzaklatva mutatja fel a bűnjelet. Ezek a játszma nyitólépései, s innentől, mint egy jó színdarabban, gördülékenyen folyik az előadás, a szereplők csak egymás végszavaira figyelnek. A feleség ilyeneket mond: "nem vagyok a cseléded", "lehet, hogy nálatok otthon ez divat volt", "egész életemet pakolással töltöm", "Te engem semmibe veszel", stb. A cél a jogos sértettség érzése. Szokás ezt zsetonnak is nevezni, mert később is be lehet váltani, „Pl. este, amikor a férj váratlanul meghitt kezd lenni, ilyenkor, hogy elejét vedd a folytatásnak, elég csak feldúltan azt mondania: „na persze erre van időd, de a büdös zoknijaidat elrakni, arra nincs? ”A férj ebben a játszmában hivatkozhat arra, hogy véletlen volt (tizenkétezredszer?!), hogy ővele nem lehet ilyen hangon beszélni, hogy ő már nem gyerek, és ott hagyja a zokniját, ahol akarja… Ő is megsértődik, ő is kap egy zsetont.

Na de tényleg: kinek van igaza?

 Hoppá, ez egy rossz, beugratós kérdés volt! Ezek szerint Te is szoktad ezt játszani?! Mert ugye világos, hogy évek során a feleség akár bele is törődhetne, hogy férje ilyen trehány, vagy a férj is megtanulhatná, hogy feleségét zavarják a széthányt zoknik.
De tényleg, miért hagyja el a zoknijait a férj, mikor tudja, hogy ebből balhé lesz? Ugyanazért, amiért a feleség megtalálja. Mert mindketten szeretnék áldozatnak érezni magukat, s szeretnék aznapra is félreérthetetlenné tenni a másik számára, hogy "tartsd a három lépést".
A zsetonvadászat egyébként általános foglalatosság emberi kapcsolatokban, sokan lelkiperselyükben gyűjtögetnek, hogy később egy nagyobb dologra (hűtlenség, válás, öngyilkosság) beválthassák a kollekciót. Persze most kezedben, vagy a fotel alatt egy zoknival, ártatlan arccal kérdezheted; miért volna ez játszma? Hát azért, mert nem a konfliktus megoldása, hanem állandósítása a cél.
A biztonságteremtést szolgálja a "Ha Te nem lennél" játszma. Mondjuk a nő mindig is bátortalan volt, nem tudta mit kezdjen magával, rosszul érezte magát társasági helyzetekben, stb. Ezért hozzámegy egy nagy, erős, uralkodni vágyó férfihez, aki önkényesen korlátozza felesége mozgásterét. A nő nyeresége, hogy a férfi megóvja mindattól, amitől félt, de úgy élheti meg, hogy "milyen színes életet is élhetnék, ha te nem lennél." A férfi nyeresége, hogy kakas lehet a szemétdombján, és szexuális értelemben biztonságban érezheti magát elnyomott felesége mellett. A nő, ha otthon célt akar elérni, akkor azt játssza, hogy "Te milyen csodálatos vagy", a férfi pedig "Az én kis feleségem"-et. Ez az a hamis, manipulatív negédesség, amit szeretetként lehet felszolgálni, amitől elolvad a másik, de semmire nem kötelez.
Kedvelt, de az intimitást erodáló házastársi játszma "Az én vállamon nyugszik minden". Az egyik fél, gyakran a feleség, amolyan "talpraesett", "intézkedős", a hozzá illő férj pedig "mamlasz", aki erőtlen, gyenge, szereti, ha gondoskodnak róla. Mindenki csinálhatná, amit szeret, de isten ments, hogy ezt bevallják. A feleség begyűjt mindent, amit intézni kell, alapvetően azért, mert azt szeretné hinni, hogy nélküle megállna az élet. Ugyanakkor ez a mindenhatóság fárasztó, még a Jóisten is megpihent a hetedik napon, csak a feleség nem. Látszólagos nyereség: minden úgy van, ahogy ő akarja, még a lakáscserét/átépítést is ő intézte. A férj élvezi a semmittevést, kivonul a háztartásból, a gyermeknevelésből, miközben panaszkodik, hogy "elnyomják", vagy gúnyolódik a lakáson, amit nem ő akart ilyennek, vagy a gyereken, akit "félrenevelt" az anyja. A játszma igazi nyeresége az intimitás elkerülése, ugyanis rövid idő után kölcsönösen nem tudják már becsülni egymást.
Férfi és nő kapcsolatában a tetszés és a szex valahol mindig jelen van. Ahogy Karinthy mondta: lehet-e férfi és nő között barátság, és ha igen, akkor miért nem?
"A mindenki csak arra gondol"-ban a szereplők lehetnek házasok, munkatársak, útitársak, stb. Egyikük, általában a nő, kedves, kihívó, kacér. Ahogy Berne mondja, elől a trikójára az van írva: "Csábíts el!" A férfi beindul, ám amint komolyra kezdene fordulni a dolog (mondjuk ajánlatot tesz), a nő felháborodottan kikéri magának, igazolva az anyukájától tanult igazságot, hogy "minden férfi disznó". Ez az ő nyeresége. A férfi nyeresége, hogy beigazolódott: "minden nő játssza az eszét". Ha végül mégis az ágyban kötnek ki, a nő azt mondja: "féltem, olyan erőszakos volt", vagy "ennyire még senki nem kívánt meg engemet". A férfi pedig: "ha egy nő nemet mond, akkor igent gondol".
Tulajdonképpen a divatban és a nudizmusban is ugyanaz a képmutatás: "szexuálisan felizgatlak, de Te csinálj úgy, mintha ez rád nem hatna". Aztán meg lehet tárgyalni társaságban, hogy az "ember már ki se mehet az utcára egy átlátszó blúzban", és nudista strandokon őrjáratok ellenőrzik, hogy az emberek ne nézegessék egymást.
Ősi módja a tetszés, majd megkívánás kifejezésének a szekálás. Kezdődik gyerekkorban, amikor a kisfiúk a nekik tetsző kislányok haját cibálják, aztán folytatódik azzal, ahogy a férfi tanárok, majd a főnökök "rászállnak" a pimaszul csinos lányokra/nőkre. Ellenséges viselkedésükkel azt üzenik: "nehogy azt hidd, hogy tetszel", a valódi üzenet azonban az: "tetszel, csak ellent kell állnom". A játszma akkor alakul ki, ha a lány/nő élvezi ezt a fokozott figyelmet. A felszínen persze elutasító, de valójában azt gondolja: "Ok, én meg úgy teszek, mintha nem érteném". És ahogy mindenhol panaszolja, könnyű észrevenni, hogy tulajdonképpen dicsekszik.

Na és milyen a játszma nélküli élet?

Állítólag élnek valahol emberek, akik nem játszmáznak; életük nyílt és őszinte. Tudományos bizonyíték egyelőre nincs rá, de mindenesetre jó hinni ebben.

                                                             

 (Köszönet a szerzőnek, hogy így, ismeretlenül is hozzájárult, a teljes cikk  felhasználásához!)

                                    

  Mizantrópia

Pasztell papírkép 21 x 29 cm

                                             

                                              Titella : Egy kis tapintat

    Ismerheted azt a mondást, - ha csak nem vagy túl fiatal – hogy: „a lányomnak mondom, hogy a menyem is értse”.

 

Ilyen finom technikákkal élni, akkor lehet célravezető, amikor a kérés, vagy a visszautasítás, esetleg a rendreutasítás aránytalanul heves, irreális reakciót váltana ki kevésbé tudatos emberekből. Ezt a játszmát, ilyen esetben hasznosnak tartom. Elsősorban, mert képtelen vagyok átvenni, az empátia, és tapintat nélküli társalgási stílust, másodsorban, szeretném, ha nyilvánvaló lenne mindenki számára, hogy a tapintatosság, nem azonos a naív bárgyúsággal,és a durva tapintatlanság pedig nem azonos az őszinteséggel!

 

Túl sokan vannak, akik minden élethelyzetben azt vallják, hogy: „Én aztán nem kertelek, megmondom, úgy ahogy van, ha tetszik, ha nem;” „Velem nem lehet szórakozni, belemondom a pofájába; vagy „Én aztán őszinte vagyok, nem játszom meg magam”; és a legszebb: A mai világban kinek van ideje tekintettel lenni másokra! Ha annyi bajod lenne mint nekem, majd nem érnél rá ilyesmivel foglalkozni!”

 

 És rendkívül büszkék a hozzáállásukra, pedig hősiességük ezkben a kétes igazságtételekben ki is merül. Sajnos ez a habitus azt mutatja,hogy csak is a saját győzelmünk a lényeg a másik ember felett. Csak az számít, hogy abban a pillanatban úgy tűnjön határozottak, és bátrak vagyunk és megmutatjuk, hogy mi bizony nem hagyjuk magunkat!

 

Arra már nem gondolunk, hogy a következő pillanatban a másik,erre a verbális arculcsapásra automatikusan megtorlással válaszol, és elindul egy értelmetlen szópárbaj.  Nem azon fog elgondolkodni, ami a mondanivalónk lényege, hanem a megbántottságán, és azon, hogy védekezzen – e, vagy támadjon. Aztán, nem törődünk a másik érzéseivel sem, nem gondolunk bele, hogy az ő igaza mindaddig az marad neki, amíg ő maga felül nem írja. Ahhoz viszont idő kell! A mi éles tárgyilagosságunk, abban a pillanatban csak még szilárdabbá teszi az ő saját meggyőződését. Nem utolsó sorban avval se törődünk, hogy gyűlöletet válthatunk ki belőle, hisz általában senki nem szeret szembesülni a hibáival, vagy a visszautasítással. És ilyenkor a legegyszerűbb ember is érzi, hogy – vagy dühítő, mert tényleg igazunk van, vagy kínos, mert a direkt-szembesítésünk hatására kénytelen megmutatni a valódi arcát. Akkor, és ott, a legkisebb esélye sincs annak, hogy megérti vagy elismeri a létjogosultságát annak, amit szerettünk volna vele közölni.

 

    „A lányomnak mondom, hogy a menyem is értse” játszma, egy indirekt módja a kínos,vihart kavaró témák, információk, vélemények, és elvárások közlésének. Nagyon barátságos módja, annak, hogy gondolkodásra, és megértésre bírjuk azokat, akiket annyira felzaklat, ha szembesülnek a sajátjuktól eltérő állásponttal, hogy esetleg erőszakosan akarnak meggyőzni minket, vagy dühös indulat, bosszúvágy lesz úrrá rajtuk, vagy indokolatlan mértékben megsértődnek.

 

 Nyilván nem szükséges minden esetben ezt a játszmát eljátszani, hiszen vannak helyzetek, és témák, ahol az emberek nem személyeskednek, nem visznek túlfűtött érzelmeket a kommunikációba. Ennek azonban a kölcsönösség a feltétele. Szerencsére, vannak asszertív emberek, akikkel általános, és személyes témákban is megvalósítható a tárgyilagos, higgadt dialógus.

 

                                          

 

                                             

 

                                                  

 

 

 

      

 

  Linkek,hivatkozások,elérhetőség.

 

                        

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Oldal: Üdvözlet! Játszmáink /esszék/ Titella:Egy kis tapintat
Zsilippa - kreativitás és tudatosodás - © 2008 - 2024 - zsilippa.hupont.hu

A HuPont.hu jelszava az, hogy itt a honlapkészítés ingyen van! Honlapkészítés Ingyen

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat